2009. nov. 30.

Kukucs!




Sok sok képpel lógok még Nektek.. (Bár amennyire "remek" fotós vagyok nem lesz benne sok köszönet.. ) De ahogy haladok előre a nagytakarítással, majd szépen fotózgatom a házat.. (legalábbis a már elkészült részeket..) Ma az adventi koszorúnkat szeretném megmutatni Nektek.. Nagy lelkesedéssel csinálom sk. évről évre.. általában az első vasárnapot követő hajnalon.. :P



Idén azonban valami csoda folytán időben elkészültem (pedig még Sára is segített.. :D) , így a vasárnapi nagy családi szüli-és névnapozás alatt közösen meg is gyújtottuk az első gyertyát. Az esti fotók borzasztóak lettek, úgyhogy ma újat csináltam. A konyha egy kis része is belekerült a fotóba (persze szándékosan.. :D)



A sorsolásról: sikerült jó értelmetlenül megfogalmaznom a dolgot- tehát aki ma éjfélig jelentkezik, még játékban van Gizelláért- s holnap reggelre meg is lesz a gazdája! :)

2009. nov. 22.

Szülinapon innen és túl... (GIVEAWAY!)


Két napja múlt egy éves a blogom, két nap múlva lesz a szülinapom (nem titkolom, hányadik, de hacsak nem kérdezik, azért már nem híresztelem.. :D)

Gondoltam, itt az ideje, hogy én is kedveskedjek azoknak, akik megtisztelnek a figyelmükkel.
A zsűriztetésre készülve két angyalom készült, ő, Gizella, kifejezetten erre az alkalomra..



Akik nem az indexes Babavarró topicról ismernek, talán még nem tudják a Fanni-angyalok történetét... Ezt a szabásmintát két éve terveztem egy jótékonysági vásárra: Gönye Fanni egy 19 éves kis hölgy, aki koraszülötten agyvérzést kapott- a szülei emberfeletti erővel mozgattak meg minden követ állapotának javulása érdekében. Két éve, Karácsony előtt a DNR alapítvány jótékonysági vásárt szervezett, hogy Fanni kijuthasson Kínába őssejt-terápiára. Az Index foltvarrós topicosai közösen készítettek a vásárra egy gyönyörű takarót. Én is varrtam bele blokkot, de akkor már a babavarrós világot éreztem inkább saját terepnek. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha Fanninak lennének saját őrangyalai, s magam is meglepődtem, milyen sokan kedvet kaptak az elkészítéséhez. Nagyon megható volt látni a sok segíteni akaró embert, s nekem külön szívet melengető érzés volt figyelni, mennyi alakban és értelmezésben kel életre az általam elképzelt baba. Fanni végülis kijutott a kezelésre, igaz, az összeg nagy részét a szülők fedezték hitelből. Most a második útra gyűjtenek. Időről időre benézek a honlapra új hírekért, de a kezelés után sokáig semmi infot nem lehetett olvasni róla.. úgy tűnik, a honlapon a gyűjtés is megtorpant..



Én mindenesetre elhatároztam, a jövendőben (remélhetőleg) eladott Fanni angyalaim bevételének felét neki utalom majd át. Jó lenne, ha valóban javítanának a kezelések az állapotán, és neki és családjának is könnyebb lenne egy kicsit.

A eddig elkészült babák és az eredeti szabásminta az Indexbabán is láthatók, de most a Flickr-en is nyitottam egy külön csoportot nekik- akinek van már elkészült angyala-babája ez alapján a szm alapján, s van kedve feltölteni, itt teheti meg. Még egy érdekesség: az eddigi angyalokat (a szárnytalanoknak valahogy nem lett nevük) magyar királynékról neveztem el.

Az ajándékozásról: remélem, Gizella Nektek is tetszik legalább annyira, mint Nekem... aki szeretné magáénak tudni, egyszerűen hagyjon itt egy kommentet, András napon pedig kisorsolom, kihez repül majd...

(U.i.: Akinek már van Fannija - akár nála, akár még nálam, természetesen azt is örömmel látom a jelentkezők között.. :D)

I designed this angel for a charity fair for Fanni, a young little lady, who had a cerebral haemorrhage at her birth- her parents collect money for her stem cell therapy. Many angels were born till now, you can see them at Indexbaba, or at Fanni's angels Flickr-group .

My new angel, Gisela made for the occasion of my birthday- if you'd like to have her, please leave a comment till midnight of 30th, Nov.

Sára költészete..

Amikor először megkérdezték a kiscsoportosomat, mi szeretne lenni, ha nagy lesz, tanácstalanul nézett ránk... (Idővel majd megszokja a kérdést, kb. 35 éves koráig jópárszor fel fogják még tenni neki.. :D) Hogy kisegítsem, elkezdtem felsorolni a foglalkozásokat (óvónő, fodrász, varrónő, orvos, tudós, boltosnéni.. stb..) Nos, türelmesen várt, míg soroltam, az orvosnál már vett egy mély levegőt, hogy közbevágjon, aztán meggondoltam magát.. Mikor odaértem, hogy meseíró, rögtön felkiáltott : "Igen, az leszek! " - azóta bárki kérdezi, kapásból azt válaszolja, ő könyvíró lesz..

Ha így halad tovább, lehet is belőle valami, mert magában játszogatva, sokszor verselget.

Leutóbbi gyöngyszemei:

Sárosan és vizesen,
Megyek haza vizeten.
Köntösben és záporozva,
Sétálgatok tántorogva..

És egy mélyebb tartalmú:

Apám, anyám sírja mellett
Poroszkálok csendesen...

(Oks, ez nem túl hízelgő, múltkor egy "anyám sincsen, apám sincsen" kezdetűt hangolgatott-énekelgetett magában... Ismerős téma?- az Isten és haza majd biztosan később jön... :D Vagy vigyem inkább pszichomókushoz? :DD (Szó sincs róla..)

2009. nov. 21.

Lélekmelengető...

Nálatok is ködös, hideg, nyálkás idő van? Ez az igazi november... Bár én novemberi születésű vagyok, ezt a hónapot találom az egész évben a legbánatosabbnak... Ilyenkor kell extrán rásegíteni, hogy átvészeljük a ragyogó őszi színkavalkád és a gyertyafényes andvent közti pár hetet... Ha délutánra Te is lemerülsz és már semmihez sincs kedved, főzz egy csésze jó meleg igazi kakaót, burkolózz egy meleg plédbe (egy pár melengető gyapjúzokni is jól jön ilyenkor), és olvasd el ezt a csodás mesét, melyet Juliane írt és mesés babáival illusztrált.

2009. nov. 19.

Rudolfnak mindig piros az orra?



Hétvégi feszültséglevezetőként kötöttem meg ezt a régóta dédelgetett tervet. Egy nagyon pici gombócom van csak ebből a finom, régi gyapjúfonalból, imádom a szép, melírozott színét.. vajon hol szerzek majd ilyet megint, ha elfogy??!

A rénszarvas pillanatok alatt elkészült, nem úgy a lábszárvédők és a sál, melyek 2-es tűvel 3 soronként váltakozva 8-12 szemmel körkötéssel készültek. (Asszem, ez csak a kötősöknek mond valamit.. :D )

Az orra persze piros lett, mert Sára meséiből tájékozódtam, hogy Rudolfé csakis olyan lehet.. Meg azt is hallottam azóta, hogy a szarvain égősort visel- korábban csodálkoztam is, szegény tán belegabalyodott egy karácsonyfába?? Esetleg egy tengerentúli kultúrát jobban ismerő valaki felvilágosíthatna... Mindenesetre az égősor helye már megvan.. azon még gondolkodom, kellenek-e vajon rá az égők.. :D Egyet biztosan csinálok azzal is..


Ha esetleg valaki közelebbről is megismerkedne vele, itt az alkalom.. :)


2009. nov. 17.

Jippííí!!!


A korábban mutatott Flóra babám és a mostani Fannim iparművészeti zsűrizésen volt. (Csak titokban tartottam, mert úgy gondoltam, ugyan nincs abban semmi szégyellnivaló, ha nem sikerül, de azért mégis van..) De SIKERÜLT!!! Sajna, a véleményezésen nem lehettem ott, de a művház szervezője szerint nagyon tetszett a zsűrinek- azt mondták, ritkán találkoznak ilyen karakteres, kidolgozott babákkal. Belepirultam. :D



Jövő héttől januárig Adventi kiállításon lesznek láthatóak, ha esetleg Fehérváron jártok és lenne kedvetek megnézni őket... : )

2009. nov. 14.

Megkésett zöldségek



Az ember lányának, ha vidéken él, pláne, ha kisgyerekes, pláne, ha a családja mihaszna foglalatosságnak tartja a varrogatást, eléggé beszűkültek a lehetőségei közös varrásokon való részvételre. De itt jön megint a kiváló blogos társadalom, mely ezt a problémát is áthidalja! S bár hangulatilag egy vérbeli, hagyományos közös varrás nyomába sem ér, azért mégis jó móka saját szájízünk szerint elkészíteni egy közös mintát, aztán meglesni, más hogyan oldotta meg a feladatot.

Violini épp a legjobb pillanatban invitált mindenkit közös gyümölcs és zöldségvarrásra- a lányoknak Karácsonyra játék konyhát tervezünk készíteni (erről később), s az adventi naptárba jól jönnek majd a kis játék étkek, hogy Szentestére már komplett menüsort tudjanak főzőcskézni a tündérek.

Pár zöldséggel már készen vagyok, igaz, elég rapszodikusan követem csak a menetrendet, s a feladatot az is nehezíti, hogy a projectet titokban kell tartanom. S miután a számítógép és a varrógép perpill nemcsak, hogy nem egy szobában, de még egy emeleten sincs, egy kis előzetes tájékozódás után néha improvizálni vagyok kénytelen. Igaz, ezek a zöldek annyira egyszerűek, nem kell rajtuk sokat vacakolni, nekem ma mégis egy óra kellett két tök elkészítéséhez. Ti hogyan csináljátok olyan gyorsan??! :)

A tökök így készültek:





















2009. nov. 13.

Varrogattam is ám..

Pedig már inkább a (nagy)takarítással kellene foglalkoznom... na, majd mostantól.. :P

Ő Flóra téliesített verziója, mivel határidőre készült, utolsó pillanatban fotóztam, így nem tudom megmutatni, a ruhája kifordítható, a béoldal nagyon halvány rózsaszín kord anyag. Nagyon örülnék, ha az amúgy csak olvasgatók is mondanának róla véleményt- építő kritikát.



Készül(t) még két Fanni angyal is, őket majd együtt mutatom. Szóval egyelőre semmi újdonság, pedig már jó régen vár néhány újfajta baba kiszabva, vagy felskiccelve, hogy végre alakot is öltsenek..

2009. nov. 5.

Képek helyett...

Köszönöm mindenkinek a kedves reagálásokat, nagyon jól estek..

Tegnap írtam, hogy még korántsem mondható késznek a házunk (ugyan, mikor mondható annak egy ház??), de azt terveztem, ma készítek szép fotókat a fürdőnkről- mert az az egyetlen helyiség, ami már - az apróbb simításokat, kis dekorelemeket leszámítva- teljesen elkészült. Legalábbis tegnapig így volt....

Merthogy hajnali háromkor B. pisilni vitte ki a nagyobbik lyányt, s egy nagy tócsába sikerült belelépniük. Az alig két hónapja bekötött vízvezeték megrepedt, s elárasztotta az egész fürdőt; a fugákon szivárgott kifelé a beépített kád alól a víz, s persze a fürdő alatti garázst is teljesen eláztatta; az álmennyezet minden egyes illesztéséből csordogált a víz.. Hajnali ötig fúrtuk a lyukakat a falba, plafonba, állítgattuk a padlóra a vödröket, felmostunk, menekítettük a még garázsban álló papírdobozokat (még szerencse, hogy itt már kevesebb volt és nem a kamra ázott be, ami viszont még mindig dugig van..).

Reggel aztán jöttek a gépészek, és szétverték az egész fürdőt.. :((( A gyomrom egy gombócban, és férfiasan bevallom, a sírás kerülget. Vizünk már van, de minden romokban hever. Míg a biztosító kárfelmérője ki nem jön (min. 2 nap), nem is lehet elkezdeni a helyreállítást.

A dologban az a legszebb, hogy mindenből a lehetőség szerinti legjobbat választottuk, a gépészeten semmiben sem spóroltunk.. Szóval ma még nincs szép fürdőszoba... :(
A mesterek elmentek; megyek romokat takarítani...

2009. nov. 4.

Felvenni a fonalat....

Van újra netünk!! Nagyon rossz volt a "külvilágtól elzárva", viszont kárpótlásul már nagyjából sikerült belaknunk a régi-új házunkat.. Végre itthon! :) Egy hónapja lakunk már itt újra, ezalatt a mesterek még ki-be járkáltak nálunk, volt még falazás, burkolás, fugázás, asztalosmunka... mostanra tartunk nagyjából ott, hogy már csak mi termeljük a koszt és rendetlenséget.. (bár a két tündér mellett ez sem csekélység..) Kisebb malőröket leszámítva minden olyan jól bevált (vagy még jobban), mint ahogy elképzeltük... Nagy, egybenyitott, világos tereink vannak, szépséges, naaaaagy ablakokkal... (Egyelőre- vagy tán végleg is- függönyök nélkül).

Hogy mennyire jól tud működni egy amerikai konyhás-étkezős nappali, azt már le is teszteltük: közös baráti sütőtöklámpás készítést tartottuk Mindenszentek előtti héten. Az étkezőasztalt kényelmesen körülülve készült egyszerre három lámpás, plusz a papír Halloween- dekorációk, miközben a kivájt sötőtökhúsból illatos, finom muffin sült a konyhában, a gyerekek meg - megunván a kissé hosszadalmas munkát- a nappaliban rohangásztak, játszottak, és mi könnyedén szemmel tudtuk tartani őket.. Szóval szuper!!

Tudom.. képek.. :( Bocs, de megint nincs... Még... De lassacskán felveszem a fonalat.. elolvasom a postaládánként (3x) 100-150 rám váró levelet, átfutom a több, mint ezer blogbejegyzést a Readerben, s akkorra talán képben leszek... A fényképezőgép mindenesetre már fel van töltve.. sőt: a varrógépemnek is sikerült helyet találnom! :)
Related Posts with Thumbnails