2010. jan. 16.

2x7

Köszönöm a jókívánságokat Kata nevében! Remélem, most már hamarosan túl leszünk ezen a rejtélyes lázon (ami semmi egyéb tünettel nem jár), mert Katám, mikor lázas, nyűgös ugyan, de nem elfekvős, hanem hihetetlenül pörgős... Azt persze Ti is tudjátok, hogy a láz éjszaka megy felfelé... Ennek megfelelően kb. 3 órás alvással kellett ismét beérnem.. (ez az össz, közte megszakításokkal) Asszem, újra be kell vezetnem a közös délutáni alvásokat, mert lassan bezizzenek..

Sára a barátnőjénél aludt, Balázs ma is dolgozik (hüpp..), Kata BEZZEG MOST alszik.. így nálam a mai is olyan, mint egy átlagos hétköznap.. Megpróbálom pótolni (legalább részben) a lemaradásaimat, de előtte ezt a régóta halogatott postot szeretném befejezni. Mert én szeretem ám a blogjátékokat és nem is tudom leírni, mekkora örömöt jelent számomra, hogy ide jártok, s kíváncsiak vagytok a munkáimra, reflektáltok a gondolataimra, s időnként ilyen kedves, elismerő díjakat küldtök, amit most Rillától, Hunsziltól, Eszterdától és Annástól is megkaptam.. Köszönöm szépen! :)



Hálátlannak tűnhetek talán, hogy egész eddig nem tettem róla említést, de ennek az egyszerű oka: korrekt játékos lévén korrektül szeretem betartani a szabályokat, és ez a játék úgy szól:" Írj hét dolgot magadról, küldd tovább a díjat hét embernek!" A dolog második felével még nem is lenne gond, de vajon mit is írhatnék magamról, ami Benneteket is érdekelhet- már azon kívül, amit úgyis megírok a postokan (és akkor sem vagyok benne biztos, hogy más számára is érdekfeszítő, amit lejegyzek.) Szóval semmi kreatívat nem tudtam kitalálni, és ráadásul már ennyi ideje dumálok a semmiről.. :D Bár mást terveztem, de ilyen kialvatlanul csak a KÁVÉra tudok gondolni, így megpróbálok írni a hozzá fűződő viszonyomról.. :D

1.- Kávé. Szerintem kávéfüggő vagyok. Nem koffeinfüggő, mert a szent gyerekvállalási és szoptatási cél érdekében képes vagyok malátakávéra is cserélni az igazit, de azért ha választani kell, inkább az első.. :D (Olyan, hogy semelyik, nem létezhet..)

2.- Mióta olyan kávéfőzőnk van, ami frissen őrli a szemes kávét, legszívesebben egész nap a gombot nyomogatnám, de "sajna", Kata még szopizik, és az éjszakai bulizásaiért feltehetőleg a koffein is felelős, ezért vissza kell fognom magam.. :((

3.- Azt hiszem, a lányaimban is sikerült függőséget kialakítanom, mert Sára addig kuncsorog, míg bele nem kanalazhat a tejeskávémba és Katát is csak nagyon szigorú fellépéssel lehet távol tartani a bögrémtől.. Igazából nem értem, mert engem kb. 12 éves koromig a leglazább tejeskávéra és semmiféle pótkávéra rávenni nem tudtak..

4.- 16 évesen váltam rendszeres fogyasztóvá (függővé), igaz, akkor még a szüleim elől termoszban dugdostam a napi betevőt.. :P

5.- A mániám ellenére e téren nem (sem) vagyok egy nagy gourmet, bár jó lenne, ha a kávét is "úgy igazin" tudnám meginni, jó erős török kávénak (a szertartását élvezném..), de sajna, ehhez túl nyápic vagyok... Csak az enyhébb pörkölésű kávébabból készült tejeskávét szeretem. Azért ennek is megvan a hangulata.. :D

6.- Tejeskávé. Bár már 16 éve csakis ezt iszom, most meg kellett néznem a neten, hogy valóban ez-e az, amire gondolok. Igen, ez az. Bizonytalanságom oka pedig az, hogy így kérve, kávézónként mást s mást kaptam. Ezért aztán egy idő után feladtam a próbálkozást, s ma már csak úgy rendelem a kávémat, hogy "eszpresszó, sok forralt tejjel, és véletlenül se legyen a kávé Omnia, a tej pedig sovány".. (Nem mondom, hogy nem láttam még szemforgató pincért életemben.. :P) Ha ennek ellenére sem a megfelelő kávét hozzák ki, simán otthagyom, kerüljön bármennyibe. Néha visszaküldöm.. Nem vagyok egy egyszerű eset.

7.- Továbbra is fenntartva az 5-ös pontban leírtakat, szeretném Veletek megosztani a kedvenc kávés receptemet. Nem nagy szám, de azért mindenki lelkesedett érte, akit eddig megkínáltam vele.. Még anyósom is szívesen elfogadja a nyári verzióját, pedig őt szinte bármi mással hiába kínálom (pedig jó a viszonyunk, nem feltételezheti, hogy meg akarnám mérgezni.. Igaz, egyszeeeer.. na, de ez már egy másik történet.. :D)

Vaníliás nyári tejeskávé:

1 adag eszpresszó kávét lefőzünk, 1 teáskanál barna cukrot feloldunk benne.
Egy 3 decis üvegpohár aljába egy maréknyi jeget darálunk, két gombóc vaníliafagyit kanalazunk rá, majd ráöntjük a kissé kihűlt, de még nem teljesen hideg kávét. A poharat feltöltjük hideg tejjel. (minél zsírosabb, annál jobb..) A fagyigombócok kissé beleolvadnak, majd szépen fellebbennek a kávé tetejére.. Hmm... :)

(Télen a jeget kihagyom, és a tejet forrón öntöm hozzá, így a gombócok szinte teljesen elolvadnak, de a vaníliás íz megmarad.. Jó lenne egyszer sk. fagyival is kipróbálni majd..)



Tudom, írtam már ilyet, de aki most mindezt végigolvasta, annak nagy gratula! :D

A díj továbbadása: gondolom, már szinte mindenkinél járt, de igazándiból nekem ez nem szempont, nem is nézem meg előre. Nem szeretem a "mindenkinek küldöm", és "már úgyis mindenkinél volt" , pláne a "küldöm mindenkinek, aki eddig még nem kapta meg" formátumokat, ezért - teljesen komolyan véve a dolgot, olyan kreatív bloggereknek adom tovább a díjat, akikhez valóban azért járok, mert mindig valami új, meglepő, kreatív és inspiráló dologgal rukkolnak elő..

1- Marcsi - az általam ismert egyetlen olyan magyar blogger (sajna, nem itthon), aki a lakberendezést és felújítást sk. készített tárgyaival és gyönyörű fotókon mutatja be. Én az utóbbi időben nagyon rákattantam erre a témára, s az ilyen jellegű blogkedvenceim közül ő az egyedüli, aki nem angolul ír..

2- Annás - tudom, hogy Tőle is megkaptam ezt a díjat, de a blogja hangulata, az apró sk. tárgyak, amivel az otthonát elvarázsolja, mindig ad egy kis lendületet nekem is, hogy jobban odafigyeljek az apró részletekre.

3- FércJutka - ez persze már sablonos.. (bocs, Jutka) A Fércműveket mindenki szereti.. :D De nála szoktam azt érezni, hogy "Bakker, ez miért nem NEKEM jutott eszembe?" Kedvenceim tőle (szigorúan kreatív ötlet szempontjából) a törhetetlen üveggömb és az ingujj baba..

4- Ahama - teljesen mindegy, mihez nyúl: textilhez, fonalhoz vagy hímzőtűhöz, amit csinál az mindig precíz, gyönyörű ...és persze mindig van benne egy kis csavar.. :)

5- Krisztallit - innen talán már csak a gyerekkreás blogok jönnek, hiába, a kisgyerekes anyák a legkreatívabbak.. :D Kriszta meg sem állt a saját csemetéi foglalkoztatásában, egész csapatnyi ovist vezet be a barkácsolás rejtelmeibe..

6- Csiribiri - szintén gyerekkrea blogger. Sokszor csak ámulok, hogy három apróság szüntelen foglalkoztatása mellett még fotózni is van türelme, energiája..

7- Rozibogyó - 3 tündérlánnyal kreatívkodik, Tőle is jó ötleteket lehet meríteni (pl. tündérkellékek terén.. :D)

Persze, még lehetne folytatni a sort, de (meg ne ijedjetek!) most nem teszem... Megyek inkább, főzök egy jó kis kávét.. :D

13 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm! A kedves szavakat pedig különösen, bár nem vagyok benne biztos, hogy a Fércműveket mindenki szereti, de ez nem is baj. :))

    VálaszTörlés
  2. Lázas alvás nálunk úgy működik, hogy Bót amennyire lehet levetkőztetem és az én testemmel hűtöm. (nyáron a hasamon, télen pedig pizsiben hason)

    nálunk is volt jó múltkor ilyen és akárki akármit mond én azt vallom az 3 napos láz volt 1,5 napig.
    Nem tudom miért jött ki, de volt.

    Amúgy, ha Bó beteglázas, akkor bágyadt és elesett. ... amúgy meg pörög akkor is ezerrel.

    VálaszTörlés
  3. Azt akartam én is írni amit Hajnóca, hogy nem a három napos láz betegség kapta el Katádat?, Lillának is volt tavasszal, három napig szokatlanul magas láz aztán pici pöttyök pocin és mindenhol, ami hamar el is mullik. Katád pont abban a korban van amikor ez jellemző.

    VálaszTörlés
  4. Köszi a káve receptet én is nagy rajongója vagyok,ki fogom próbálni.Hanna miatt nekem is vissza kell fognom magam,és mostanában a koffein menteset iszom,és bevált!

    VálaszTörlés
  5. Köszi ezúton is. Ne kezdjünk családfa kutatásba?! A kávéhoz való viszonyom szinte hasonló, kimondottan egyezést mutat tejeskávé kérdésében.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen a díjat! És én is nagy kávés vagyok, főleg tejeskávés, de akár méregerős presszókávés is, ha más nincs. Gyerekkoromban mindig kibúvárkodtuk anyuék csészéjéből az alján maradt kávéscukrot :)

    VálaszTörlés
  7. :)
    Akkor nem mondható, hogy kávéfüggő vagy. :)

    VálaszTörlés
  8. Ohh, teljesen meg vagyok hatva, meg minden!!!! Wow! Nagyon szepen koszonom neked a kedvesseged :)
    Kave... nyami, nagyon jol hangzik a jegeskaved, alig varom, hogy kiprobaljam :)
    Nem vesztem el, csak dolgozom sokat, hulye idopontokban es dolgozok egy projecten, amit egyben szeretnek feltenni, es meg nincs teljesen kesz:) Majd jelentkezem :) Jobbulast a picurnak.
    Marcsi

    VálaszTörlés
  9. alsóbb szféra? (lehet esetleg vmi húgyúti dolog is) de tényleg vannak ilyen FUO-k is :(.
    Remélem már lecsengett.

    A díjat köszönöm, a jellemzést meg különösen :).
    Ugye nem baj, ha nem élek a továbbadás lehetőségével?Egyszerűen nem vagyok most elég kreaktív:)2x7 dologhoz.

    VálaszTörlés
  10. óóóóóó, kv, végre megint egy hasonlóan őrült rajongó! és persze, csak tejjel!!!!!
    :D
    én akkor néztem utána a mi micsodának, amikor kvzót nyitottunk... azóta "oktatom" a pincéreket, nem mindig szeretnek....
    :D

    VálaszTörlés
  11. Hát rettentően jót derültem a bejegyzéseden! Az az igazság, hogy ebben a kávé-dologban teljesen egyformák vagyunk. Én sem az koffein miatt, hanem az izéért vagyok oda tőle! És nekem is megteszi a maláta vagy a koff.mentes változat. Éppen most főzetem le magamnak egyet (jelentem éppen 21:35 van :))))
    A recept jól hangzik, de még várok a kánikulára!
    Nyugodalmas, szopimentes jó éjt!
    Eszter

    VálaszTörlés
  12. Szerintem lassan pontokba lehetne szedni a kreatív bloggerek főbb jellemzőit... :D

    Krisztallit, már meg sem lepődöm.. :D

    Ahama, az a gond, hogy mi is csak találgatásokba bocsátkozunk.. valami van, de semmi jellegzetes.. lehet, hogy be kéne szereznem itthonra néhány tesztcsíkot.. :D Szerencsére a láz azóta már elmúlt.. :)

    VálaszTörlés
  13. Ezt a kávé-őrületet teljesen meg tudom érteni : ) Én kifejezetten az enyhén pörkölt, magas koffeintartalmat kedvelem,még ha nem gourmet is ;)

    Katád remélem jobban van, annyi helyen hallom, hogy felütötte a fejét valami nyavalya : (

    Gratulálok a díjhoz természetesen : ))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails