2010. dec. 1.

Advent 1. nap

Mesekönyv: Bartos Erika: Bogyó és Babóca a jégen



Nem feltétlen ezt a könyvet választottuk volna, de mivel ma Kata (betegség miatt elhalasztott) névnapját ültük, s ez a könyv is beesett ajándékként, hát, ez lett belőle. Két téli mese, bár nem ünnepi. Lassú ráhangolódás. :)

Közös szöszmötölés: Fahéjas csiga sütése


Fotó és recept Via blogjáról

Szintén a vendégvárás miatt eléggé behatárolt volt, mit is lehet ovi után még együtt csinálni. Ezt a csigát már megsütöttük egyszer, most a tekercs felébe fahéjat, a másik felébe kakaót szórtunk, a mandulát pedig elhagytuk, mivel az egyik családtag allergiás rá. Így is nagyon finom volt!

Azért Katával még kettesben összedobtunk (szinte szó szerint) egy mécsest az adventi koszorúhoz fel nem használt apró dekorelemekből: egy Halottak Napjáról maradt mécsesbetétet tettünk egy kis üvegváza közepére, és apró natúr, arany és fáradtzöld terméseket potyogtattunk köré úgy, hogy minél jobban elfedje a gyertyát védő hengert. Sajnos, a kép nem adja igazán vissza, milyen szép, mikor a fény átdereng a változatos formák közül. (Akinek van hőálló, keskeny üvegpohara, azzal még szebb lehet.)




1 megjegyzés:

  1. Tegnap vettem meg ezt a könyvet a mikulás csomagba és megrendeltem a Bogyó és Babóca süteményei címűt.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails