2011. jan. 13.

Pocakjelentés meg effélék..

Jelentkezem, s jelentem, még mindig egyben.. :) Annak ellenére, hogy a szülésztől kezdve a teljes famílián át mindenki megjósolta, hogy Gergő hamarabb fog kibújni, s a mostani melegfront is nagy gyanakodásra adhatott okot, a fiatalember egyelőre úgy gondolja, jobb neki még odabent növekedni, rugdalózni. Jelzem, igaza is van, a hideg- és influenzaszezonból meglehetősen sok lesz idekint a bő egy hónap is.. Csak a már nyár óta beharangozott "ez a gyerek meglesz Karácsonyra" jóslat miatt kissé türelmetlenebbül várom az érkezését, arról nem is beszélve, hogy most már könnyebb lenne két karral, mint egy feszülő hasfallal tartani Őkelmét. :)

A napjaink tehát jóslófájásokkal tarkított feszült izgalommal telnek, Kata reggelente (minden áldott nap) úgy ad puszi a pocakomra, hogy rögtön utána azt kérdi: "Kijöhet már Gergő?", a férjem első kérdése a telefonba: "Szülünk?", a nőgyógyászomé: "Induljak?" :D
S emellett nagyon reménykedünk, hogy a nagy előkészületek nem vesznek majd kárba, s minden a terveink szerint alakul.

Siófokon egy hónapja várja az új szülőszék, hogy egy vállalkozó kedvű kismama - és szülészorvos- akár már előttem kipróbálja, használja. Ezt készítette az asztalosunk:



Lehet, hogy első ránézésre kényelmetlennek, alkalmatlannak tűnik egy olyan nehéz feladathoz, mint a szülés, de higgyétek el, mindent tud, amit tudnia kell egy szülőalkalmatosságnak. :D
A héten dobogó is készült hozzá, ami feleslegessé tesz minden groteszk és akrobatikus mutatványt, amit néhány site-on leírtak vagy vizionálnak (kismama székkel együtt a szülőágyon, orvos a földön laposkúszásban..)
A szülésznőm szerint az osztály dolgozói is nagyon kíváncsian várják a "bemutatót". Ez a tény egy kicsit szórakoztat is, kicsit pedig aggaszt. Nem "teljesítménykényszert" érzek, de mi van, ha valami mégis balul sül el? Ha nem érünk le időben, ha el sem indulhatunk, hanem a helyi kórházba kell mennem? Ha ott vagyunk ugyan, de valami komplikáció lép fel (ez ugye, sohasem kizárt..). Nagyon sajnálnám, ha bármi ilyen okból negatív vélemény alakulna ki az ottani gárdában a vertikális szüléssel kapcsolatban.

Emellett persze, készülünk a többi "hókuszpókusszal" is, remélem, jól fogják fogadni az érintettek. (Bár leginkább Gergő reakciója érdekel, a többiek elég, ha csak tolerálják.) :D

Hadd írjak még arról, honnan vettem ezeket az "extra" kívánságokat, allűröket (olyan jó lenne, ha ezek egyszerű, mindennap alkalmazott módszerek lennének a szülészeteken!) , hátha erre téved pár kismama, akiknek hasznos lehet:
Én csak ezt három könyvet olvasgattam mindhárom terhességem alatt (a kéznél lévő orvosi szakirodalmat pedig a férjem szigorúan elzárta, miután az első terhességemkor bőgve talált hajlani kettőkor a Szülészet-nőgyógyászat tankönyvem felett. :D) - bár mondhatnám, hogy minden tanácsot rendszeresen és következetesen alkalmaztam- sajna, nem az az alkat vagyok. Ennek ellenére mindegyik kötetből sokat profitáltam.

Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol



Az alapkönyvem: olvasása közben alakultak ki a nézeteim arról, milyennek kell(ene) lennie egy szülésnek a mai világban. Nem gyötrelmesnek, veszélyesnek, mint a régmúltban, és nem egy babagyárnak, ahol az anya csak egy passzív résztvevő a folyamatban, mint a közelmúltban, s részben még ma is. Ez a könyv a gyengéd szülésről, születésről és annak elősegítéséről ír, és nem hinném, hogy lenne anya vagy gyermek, aki mást kívánna, mint ezt. Nem misztikfikálja túl a szülést, nem támaszt olyan elvárásokat az anyákban, mint - szerintem- sok kismama könyv és újság. Homeopátiás, gyógynövény és aromaterápiás tanácsokat tartalmaz, sok esetleírással, amik közt bizony, van olyan is, ami rámutat arra, néha nincs más út, mint a modern medicina. Én mindhárom módszert alkalmaztam az eddigi terhességeim és szüléseim alatt, és úgy érzem, beváltak. Most is készülünk aromamécsessel, illóolajokkal,bekevert masszázsolajokkal, amiknek már az illata is már jó érzéseket, emlékeket kelt bennem. Az előző várandósságom alatt bevált ill. most hasznosnak gondolt homeopátiás bogyókkal, s már hetek óta iszom azt a gyógytea keveréket, amit a szerző javasolt a várandósoknak. Rengeteget javított a panaszaimon.

Szintén ebből a könyvből (is) olvastam róla, mennyire más egy kisbabának az éles, hideg fényre, fehér, steril környezetbe születni, mintha valami meleg, bordós-lilás, puha dolog veszi körül érkezésekor, ami legalább részletekben emlékezteti a benti környezetre. Katánál tapasztaltuk is, szerencsére egy kedves újszülöttes nővért fogtunk ki, aki teljesítette a kérésünket, és a születendő babát az általunk hozott bordó, bolyhos törölközőbe bugyolálta. Kata nem is sírt fel, csupán kettőt nyekkent (meg is ijedtem, de megnyugtattak, hogy ez bőven elég is volt :D), és máris békésen poszmogott a karjaimban. Sajnos, csak egy törölközőt vittünk, ami persze véres lett, így ellátás után már nem tudták abba visszatenni, pedig a nővér szerint is jó lett volna- ekkor már eleresztette a kisasszony a hangját. :D Most dupla bugyolával készülünk, talán ez alkalommal is beválik. :)

És visszük a jógapárnámat is magunkkal. (Mondtam már, hogy mi teherautóval szoktunk szülni járni? :P) Bár Katánál nem volt alkalmam használni (vele a zuhany alatt, fittlabdán vajúdtam), Sárával való terhességemkor oxitocint kötöttek be (ekkor még nem volt elég tapasztalatom a homeós szerekkel, s nem tudtam, hogy a fájáselégtelenségem miatt rendszeresen kellett volna szednem), így sokat kellett ülnöm (fekvés szóba sem jöhetett). Az alakhoz tökéletesen illeszkedő tönkölypárna nagyon kényelmes volt, emlékszem a szülésznők sorra hívták be egymást, hogy mutogassák, milyen jó és kényelmes is lehet ez, még a fittlabdánál is jobb. :)


Françoise Barbira Freedman: Jóga kismamáknak szülés előtt és után




- ez a másik, gyakran forgatott könyvem. Sárával még volt rá lehetőségem, hogy kismamajógára járjak, de a második gyerektől már csak a könyvre támaszkodtam. A jógaoktatóm szerint ez a legjobb kismamajógás könyv, ami ma itthon elérhető. A vajúdási pozíciókat, alkalmazott légzéstechinkákat is ebből és a tanfolyamról tanultam. (Külön szülésfelkészítő tanfolyamra nem jártam.. most, ha jobban belegondolok, nem is értem, hogy maradt ki, azért egyszer elmehettem volna arra is. :D) Az erős kontrakciós fájdalmak lelégzésénél nagyon bevált az ún. hangos légzés, amivel teljesen uralható maradt a fájdalom. (Mély, zöngés Aaaaaah hangot kell hallatni, olyan mint egy mantra.) Az orvosomat nagyon szórakoztatta ez, s buzgón biztatott, csináljam csak, ha jól esik, de egy másik orvos riadtan rohant be a szülőszobára- el sem tudta képzelni, mi történhetett. :)

Kriston Andrea: Kriston intim torna


Ez a könyv persze nem elsősorban kismama könyv, de az általa felvetett problémákkal legkésőbb az első szülés után szinte minden nő szembesül. Nagyon nagy kár, hogy még nincs megfelelő kultúrája, szerintem egészségmegőrzés céljából legkésőbb középiskolában minden lányka tanítani kellene tornaórán ezt a módszert. Szülés utáni regenerációban is nagy segítség.

Nos, bocs a hosszú postért, főleg azoktól, akik inkább varrományokat nézni járnak ide. De ha már csak egy kismamának is adtam jó ötleteket, biztatást, megérte. :D

U.i.: A könyvekhez kerestem képeket, mikor beleakadtam ebbe két linkbe- sajnos, eddig nem ismertem őket, de akit érdekel Stadelman módszere, hasznosnak találhatja:

http://www.katalizatorkiado.hu/bevaltaromakeverekek.htm
- az eredetileg ajánlott keverékek beszerzési helye

http://mamami.hu/forum/showthread.php?t=642 - egy sajnos, kihaltnak tűnő fórum, sok archív érdekes hozzászólással

Végül egy kép rólunk- egyelőre így férünk el négyen, egy kupacban. Itt ugyan nem nagyon látszik a naaaagy pocakom, de B-nak szokása, hogy akkor kap csak észbe, hogy ő pocakosan is meg szeretne örökíteni, amikor már elkezdődtek a fájások. :D

15 megjegyzés:

  1. Én hálás vagyok ezért a posztodért, nem csak a hasznos információk miatt, amiket leírtál, hanem mert nagyon jó érzéseket keltett bennem! Sugárzik belőled a határozottság és a derű, remek együttállás ez így szülés előtt! A végén a kép rólatok, nem csak mosolyt, de könnyeket is csalt...

    VálaszTörlés
  2. NAgyon szuperek vagytok együtt, szépségesek :-)

    Az első könyvet nem ismertem, a másik kettőt én is használtam, bár az ikreknél egy idő után szó sem lehetett jógáról, meg kismamatornáról.

    A szülőszéket én is kipróbáltam volna szívesen, de nem jött össze. Nagyon szorítok nektek, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretnéd.

    Szerintem a hideg front a veszélyesebb. Én mindkétszer hideg front elütt egy nappal szültem.

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de szépek vagytok! Szorítok, és már nagyon türelmetlen vagyok :)

    VálaszTörlés
  4. Sok erőt és könnyed születést kívánok nektek. Még egy csoda érkezik a családba.

    VálaszTörlés
  5. Minden jót Nektek!Remélem minden úgy fog történni ahogy Te szeretnéd!

    VálaszTörlés
  6. Jó hallani rólatok, azt hittem azért a csend, mert már kockás a hasad:-) A poszt közben már vizionáltam a helyszíni közvetítést a szülőszék debütálásáról:-)
    (Kismama)jóga, intimtorna ahh micsoda szép időket idéző szavak. Én Kriston Andreánoz jártam, sokat segített.
    Jó (ki)bújócskázást!!

    VálaszTörlés
  7. Szia Erika!
    Nagyon szorítok Nektek!!!
    Gyönyörűek vagytok együtt. Te egy igazi Anya-típus vagy, nagyon jó helyre érkezik a picifiú. :)
    Puszi
    Marika

    VálaszTörlés
  8. A kép szuper rólatok!Le a kalapal az összefoglaló előtt, irigyle az energiákat!:)Tudod a hátralvő időt már féllábon is:D!Drukkolok!

    VálaszTörlés
  9. Az a nyugodtság és természetesség ami árad az írásodból az az igazán hasznos, persze a könyvek és a linkek mellett. További szép várakozást és babaérkezést kívánok!

    VálaszTörlés
  10. Jó kis összefoglaló volt, Gergő bármelyik módon fog születni, igazán felkészült leszel rá. A képek meg, mint mindig, meghatóan szépek rólatok.

    Mj. én nem csodálkozom, ha kisteherautóval mentek szülni:-)

    VálaszTörlés
  11. A bába válaszol-nál jobb könyvet én sem tudnék ajánlani! Minden kismamának kötelező olvasmány, annyira megnyugtató, és békésen magyarázó, hogy első babám volt, mégis mindent előre el tudtam képzelni, és így minden "természetesen terv szerint" zajlott. Minden a fejben dől el, és ez a könyv segít ebben.
    Gyönyörű szülést kívánok!

    VálaszTörlés
  12. Istenem ,de gyönyörűek vagytok!!!!
    Egy kupac-szeretet.:)
    Szuper jó ez a bejegyzésed-is!én,mint 2x-es nagymami is végigolvastam és élveztem, és nagyon-nagyon sajnálom,hogy nekem az a fejvős,passzív szülés jutott.1x sem rakták rám a gyerekeimet,egy szülés után sem.:((((((Szörnyű,nem?
    Olyan jó,hogy most már vannak választható szülések.én MINDIG szülőszékre vágytam.:)

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm a kedves szavaitokat, a post írását követően este majdnem neki is indultunk, de aztán Gergő meggondolta magát- szóval a helyzet továbbra is változatlan. De még így is van egy hét haladéka.. :D

    VálaszTörlés
  14. Szerintem nagyon jó a bejegyzés és hasznos is! Sajnos még kevés kórházban lehetnek a kismamának saját kérései főleg vidéken.
    Másik dolog:
    Rád gondoltam és szeretném neked is adni a díjat, amit én is kaptam. xszemezgetesek.blogspot.com - a blogomon megtalálod!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails