2011. nov. 14.

Lampionok kint és bent




Tavaly Ezkrisztitől kaptam egy tő lampionvirágot. Saját kezűleg ültette el a kertemben, ez nagyon biztató volt- ennek ellenére mégsem maradt meg valami miatt. :( (Gyanítom, a szorgos vakondcsaládunknak is köze lehet a dologhoz..) Talán majd jövőre.. Ezzel együtt kaptam Krisztától egy szép csokor lampionvirágot a saját kertjéből- tavaly az előtér ablakában díszlett, és nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy ne álljak meg pár pillanatra gyönyörködni a színeiben.



Miután kiszáradt, eltettem a kerti holmik közé, idén pedig a régi őszi koszorúm a felújításához használtam. Az eredeti pár éve a kertkapunkon üdvözölte a vendégeinket, de hívatlan látogatók (torkos kis madárkák) a finom falatokat (szelídgesztenye, mogyoró, csipkebogyó..) apránként elhordták róla, így szüksége volt némi ráncfelvarrásra. Mivel az ajtónk is gesztenyebarna (fogjuk rá), úgy gondoltam, nem árt némi szín mellé.





A maradék lampiont pedig ehhez a füzérhez használtam fel. Sajnos, nem tudok olyan beállítást találni a fényképezőn, ami visszaadná az igazi őszi hangulatát.


Egy hibás 4soros égősort használtam hozzá- két sor már kiégett- , a maradék kettő égőit párosával összefogtam és kis gumigyűrűkkel rögzítettem. A lampionok tövénél éles kisollóval vágást ejtettem, csak akkorát, hogy be tudjam szuszakolni az égőket és a gumit. Ez elég is hozzá, hogy megtartsa. Mivel kevés lampionom maradt, csak minden második párra jutott belőle. Színes levelekből azonban épp előző nap készleteztünk be alaposan- konkrétan egy őszi séta alkalmával a lányok teletöltötték a babakocsi alját- így volt lehetőségem sárga, narancs, barna, és sárgászöld színekkel kiegészíteni a füzért. Sajna, a levelek hamar száradnak, és felpöndörödnek, ilyenkor már nem annyira transzparensek, viszont könnyen cserélhetőek: csak a száruknál fogva kettesével hozzá kell fogni a gumihoz. :D



(Ki kéne már próbálni a levélviaszolást.)

7 megjegyzés:

  1. Hangulatos, gyönyörű képek! A gyerekek is biztos nagy büszkeséggel nézik, mik kerültek az ajtóra, füzérre.

    VálaszTörlés
  2. Ahh, a koszorú brutál jó!!! meg a képek is. Jövőre kapsz több tövet és tavasszal.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű az a koszorú! Én is úgy szeretnék minden évszakban egyet, aztán mindig csak az adventi készül el... :)

    VálaszTörlés
  4. a koszorut ragasztottad vagy drotoztad? en is mar elokeszitettem, csak nem tudom, hogy a ragasztopisztolyos eleg eros-e.
    az jo, hogy a madarak leettek:-)

    VálaszTörlés
  5. Ismered az öntapadós könyvborítót? A Libro-ban lehet kapni feltekerve. Fehér papír van a hátán és azt lehúzva köthetsz bele bármit. Nos, macerás, de megcsinálható, hogy a leveleket kettö ilyen ragacs közé teszed. Körbevágod, kész. Amúgy isteni lett a müved!!! (Csak suttogva kérdezem, ugye nem tud meggyulladni?)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, lányok!
    Kriszta, a ragasztópisztoly-éra előtt én sokáig drótoztam, így van összehasonlítási alapom: pisztollyal sokkal stabilabb- valahogy a természetes anyagokat erősen fogja (a megdézsmált részeket alig tudtam leszedni).

    Zsuzska, én is nagyon féltem tőle, vendégvárásra készült dekorációnak, este mondtam is mindenkinek, szaglásszanak, s ha valaki égett szagot érez, rögtön sikítson. :) De több óráig égett úgy, hogy még csak meg sem pörkölődtek a levelek.

    Kastan, igen, nagyon büszkék voltak a lányok, pláne, hogy ők is aktívan segédkeztek- Sára szedte le a száráról a lampionokat, Kata párosítgatta a leveleket. :)

    Kriszti, köszi előre is. :D

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails