2011. dec. 4.

Advent: az első pár nap


Mai kávékísérő.. :)

Az elmúlt napok igazán pörgősen teltek (ismét), de megérte: lett egy gyönyörű cserépkályhánk, és utána - ha muszájból is- de rohamtempóban a nagytakarítás zömét is lerendeztük egy nap alatt. Tehát blogírásnak nem igazán kedvezett a helyzet, meg a csendes, befelé fordulós készülődésnek sem, de ráhangolódás, az volt. :)

Advent első napján - már hagyomány -a lányok levelet írtak az angyalnak. Jó fokmérője a túl sok tévézésnek: idén szinte szó szerint szajkózták a reklámszövegeket, és a legtöbbet lejátszott filmben szereplő ziziket kérték. Most bajban vagyok, mert meg kell tudnom sürgősen, mi az a csicsiláv és a zuzuber.. :D Persze, írogatom itt a szmájlikat, de amúgy véresen komoly a dolog: eddig meg voltam róla győződve, hogy elég, ha elmondom, hogy ezek fantáziátlanul buta játékok, fantáziátlanul buta gyerekeknek, és a megvásárolt kacat minőségű tárgy egyáltalán nem is olyan érdekes, mint ahogy azt a reklámokban feltüntetik. A másik dilemma- ha le van írva, valóra kell-e váljon az összes kívánság? Azon az etikai kérdésen már túlvagyok, hogy szabad-e manipulálnom a gyerekem vágyait, mert sajna, ilyen esetekben kizárólag ellenmanipulációról lehet szó, mivel már eleve manipulálva vannak. (Mikor ezt a teóriát előadom, családom kb. úgy néz rám, mintha arról értekeznék, hogy ufók fenyegetik a gyermekeimet. Hát, majdnem.)
Szóval csicsiláv vagy nem csicsiláv, ez itt a kérdés.. :D

Az adventi naptárban mindenesetre nem nyivákoló plüssnyuszi, hanem diafilm lapult, méghozzá a Holle anyó. (Jó lett volna hozzá egy kis hó is.. most, hogy már megvan, eztán majd mindig az első havas napon fogom levetíteni nekik. És azt is elhatároztam, hogy az első igazi havas napra a hóemberkészítő szett kerül majd a dobozukba.)



Így második napon diafilmeztünk egyet. Most már előkerültek az eddig szigorúan nem levetíthető karácsonyi diafilmek is, mint pl. a Télapó és az ezüstmackó és a Gabi karácsonya. Nemrég hallottam, hogy a diafilmet hungarikumnak minősítették, mert -bár nem magyar találmány-, de az első forgalmazása óta Magyarországon folyamatos csak a filmgyártás, sőt, itthon újabb filmek is készülnek. Nem értem, máshol hogy szűnhetett meg- az összekucorodós, hideg, sötét estéken semmihez sem fogható varázst és hangulatot áraszt, a mi, X-boxon és internetes csodákon felnövő gyerekeink is szájtátva hallgatják a csikorgó vetítőből elővarázsolt meséket.

A naptárban második nap mini-mézeskiszúró formák lapultak. Nagyon kilóghatott a lóláb, mert a lányaim jöttek ám, "Anya, ma neked hozott ajándékot az angyal!".. :D Egy kis rábeszélésre azért elhitték, hogy az valóban az övék, s tegnap- ki nem találjátok- mézesezés zajlott nálunk. (Mégpedig nagyüzemi!) Annak ellenére, hogy szerintük nekem hozta az angyal a formákat, elég nehezen fértem hozzájuk, s az illatos tésztához is (ami már nyersen aggasztó mennyiségben fogyott.) A mézesezés igazi illat- és pszichoterápia, még ma reggel is az édes, könnyű illat terjengett a lakásban. Ez az első sütés általában csak bemelegítő jellegű, s bár majd kitörik a foguk benne, rendületlenül majszolgatják már most. Nem vagyok biztos benne, hogy megéri egy darab is a harmadnapot, hogy megpuhulhasson. (A következő adag már titokban készül majd, s reményeim szerint jut belőle fára, házikónak és ajándékkísérőnek is.) Az írókázás és a mézeskalács ház összeállítása pedig mindig ráérős karácsony délutáni közös tevékenység.


Egyesek szerint az egész felesleges hajcihő.. mikor a formákat is meglehet enni!..


Mások rettentően komolyan vették a küldetést...


S voltak, akiket a próbasütés letesztelése érdekelt leginkább..

A mesekönyvekről eddig sokat nem mondhatok.. gyűlnek. A tündérnépség ugyanis eddig minden este mese nélkül mély álomba zuhant- velünk együtt. :D

5 megjegyzés:

  1. :-) Az a kávékísérő hópihe is rettentően tetszik, a többiről már nem is szólok.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Hol lehet ilyen kiszúróformát beszerezni!

    VálaszTörlés
  3. zuzupet nalunk az iskolabol jott es en azzal riogatom a gyereket, ha rossz lesz olyat kap:-)
    nalunk is irtak/irank levelet, hogy mit szeretnenek es egy reszuk lesz, mas meg nem. eddig nem akadtak meg, inkabb orultek es teljesen el voltak varazsolva, hoyg honnan tudta az angyal:-)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, Kastan. :)
    Kriszta, ó, bárcsak riogatni lehetne vele! :) De nálunk ez úgy működik, hogy felmondják a leckét, hogy "buta játék", aztán mégis ilyet szeretnének. Mert nincs az orruk előtt az alternatíva. Megállapítható, hogy a reklámokba feccolt összeg az utolsó fillérig kifizetődő, sajnos. De nem adom fel, hogy tudatos fogyasztót neveljek a gyerekeimből. :D

    Névtelen, a Vateráról vettem, érdemes rákeresni, mert időről időre újra feltűnik. A Kreatív Hobbi honlapján is láttam már hópihét.

    VálaszTörlés
  5. én is ilyen kávét és kísérőt kérek, csak éppen...sokat :D

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails