2011. márc. 3.

Születéstörténet

Vagy szüléstörténet? Végül is, ez az én nézőpontom. :)

Amikor elhatároztuk magunkat a harmadik baba vállalására, nem is volt kérdés, hogy ugyanazt az orvost fogom felkérni a terhesgondozásra és a szülés segítésére, aki a lányok világra jötténél is velünk volt. Miután voltam szülészet gyakorlaton is, volt alkalmam tapasztalni, mennyivel másabb egy fogadott orvossal vagy anélkül szülni. És bizony, orvos és orvos között is nagy különbség van- számomra pedig nem is kérdéses, hogy a mi választott orvosunknak (és szülésznőinknek) is nagy szerepe volt abban, hogy ennyire pozitív élménnyé vált mindegyik szülésem.

Tehát az orvos már megvolt, de ezzel a választásunkkal egy sor új döntés elé néztünk, ugyanis az orvos kórházat váltott. Fehérvár helyett Siófokra kellett menni szülni, egy nem annyira modern és az újszülött mentésben nem annyira felszerelt kórházba. Ami ráadásul bő 20 percnyire van tőlünk. És: nincs szülőszék. Dilemmák, dilemmák... Aztán, ahogy korábban írtam, az orvosunkkal együtt kezdtünk el szék után kutatni; végül csináltattunk egyet. S a siófoki kórházban tett szülőszoba látogatás és az orvosunk által ajánlott, kedves, fiatal és minden újra nyitott szülésznőnk megismerése után már nem aggódtam annyira....
Annyi baj történhet- de miért is történne bármilyen? :D

Gergővel az utolsó hónapban már elég gyakran voltak jóslófájásaim, a pocakom hatalmas és nehéz volt, nagyon el voltunk készülve rá, hogy hamarabb érkezik a vártnál. Jósolgatta is mindenki, na, a jövő héten már nem mész a terhesgondozásra, na, most a melegfrontra.. na, most a hidegfrontra... :D És a frontok jöttek-mentek, a helyi szülészeten rekordszámban születtek a babák, de az én fiam a füle botját sem mozgatta minderre.

Azon az estén, mikor ezt a blogbejegyzést írtam, már majdnem elindultunk: nagyi riadóztatva, orvossal, szülésznővel késő este egyeztetve- ha 10 perces fájásokig jutunk, indulunk. Biztatóan alakultak a dolgok, de hajnali egykor megszűnt minden készülődés- elmúltak a fájások. Nagyi haza, reggel SMS a teamnek, hogy a program halasztva. :) Egy kicsit szerencsétlenül éreztem magam, mert korábban mindenki azt éreztette velem, ha már harmadik gyerek, csak tudom, milyen is az, amikor IGAZÁN menni kell. Hát nem. Minden gyereknél más, és erre nem lehet felkészülni. Amikor Katával voltak olyan fájásaim, mint Gergővel azon az estén, pár órával később őt már a karjaimban is tarthattam, de a fiam még úgy gondolta, nem érkezett el az ő ideje.

Aztán elkezdtek gyülekezni a sötét felhők: a lábaimon a vizenyő egyre fokozódott, kúszott felfelé, már nem sokat javítottak a homeos bogyók és a kismama tea sem, a vérnyomásom- ami mindig alacsony volt- pedig szintén emelkedett; a szülés előtti napokban már rendszeresen mértem, s gyakran volt 160 feletti. A súlyom is nagyon gyorsan gyarapodott, az utolsó két hétben majdnem 5 kilót híztam, több lett a magzatvíz, s mikor szerdán telefonáltam az orvosomnak, hogy már a pocakom is ödémás, azonnal elküldött laborba. Megbeszéltük, hogy gyakran mérem a vérnyomásom, és amint újra 160 feletti lesz, vagy valamelyik laborparaméter rossz eredményt mutat, azonnal befektet a kórházba. Nem állítom, hogy nem voltam betojva, s bár elpityeredtem a terhespatológia megemlítésére, el voltam szánva rá, hogy nem "hősködöm", ha tényleg kell, inkább vigyázzanak ránk a kórházban. (Annyit kértem csak az orvosomtól, amiatt, hogy aggodalmaskodónak lát, ne fektessen be, csak ha tényleg fennáll a kockázat.) Végül is, egészen jók voltak a vérnyomás eredményeim aznap, s így csak másnap a rutin szívhang vizsgálatkor találkoztunk. Kétszeri lassulás-gyanús eset, és újabb 160-as vérnyomás: az orvosom hazaküldött, hogy készülődjek össze, reggel nyolcra jelentkezzünk felvételre az osztályon, s ha addig nem történik semmi, hétvégén mindenképp meg kellene indítani a szülést.

Nos az, aki ilyen mániákusan készül a szép szülésre, mint én, az ilyesmit hallja a legkevésbé szívesen. De azt hiszem, pont ekkor van nagy jelentősége annak, hogy milyen orvost választ az ember. Én maximálisan megbíztam az enyémben és elfogadtam a döntését. Számos beszámolót olvastam az első várandósságom idején arról, hogy az anya amiatt tépelődött sokáig vagy járt pszichológushoz, mert nem bírta feldolgozni, hogy nem természetes úton tudta megszülni a gyermekét, sokan bizonytalanok voltak benne, hogy az orvosuk nem kényelemből indította-e meg korán a szülést vagy indikált császármetszést. Szerintem nagyon fontos, hogy ne csak reméld, hanem tudd, hogy az orvos, akire rábíztad magatokat, csakis a javatokat akarja, s kétség se férjen hozzá: ha valami nem úgy alakul, ahogy azt megbeszéltétek, akkor az csakis úgy alakulhatott.

Nehéz szívvel indultam hát hazafelé. Este hét óra volt, s Gergő még vígan rugdalózott odabent, semmi jelét nem adta, hogy készülődne valamire. De egy órával később már B. egyedül fürdette, fektette le a lányokat, mert újra kezdődtek a fájásaim. Örömmel fogadtam őket, s biztattam Gergőt, hogy szánja végre el magát; mi, együtt csináljuk ezt meg, ne más döntse el, mikor kell indulnia. Az orvosomnak már nem mertem telefonálni, nehogy megint vaklárma legyen. Még semmi rendszeresség nem volt az összehúzódásokban, s hogy eltereljem a figyelmem, egy jó hosszú romantikus filmet választottam. Gaskell Észak és Dél-jének BBC adaptációja négy részes.. bár nem kifejezetten vajúdáshoz találták ki: máskor olvadozom rajta, tényleg, az egyik kedvencem, de most valahogy nem tudtam annyira beleélni magam. :) Az egyik részt játszottam le a másik után, de a fájások csak nem szűntek, szóval buzgón mondogattam Gergőnek közben , gyere csak...! :D

Hajnali fél ötre véget ért a sorozat, amit felerészt állva-sétálva, felerészt jógapárnán ülve néztem végig. Ekkor már pár hétperces fájásom is volt egymás után (kicsit meg is ijedtem, hogy túlzottan begyorsul majd a dolog, s nem lesz 20 percünk leérni), tehát már nem tartottam korainak bevenni a kontrakciók rendszerezését és erősítését segítő homeos bogyókat. Felébresztettem a férjemet és anyukámnak is telefonáltam, hogy jöjjön hamarabb, mint a megbeszélt, mert lehet, hogy nem fél nyolckor kell indulnunk. Mire az első adagot bevettem az összes szerből és lezuhanyoztam, a fájások megszűntek.

Teljes letargia- kárba veszne az egész éjszakai virrasztás? Miután azonban Gergő így döntött, nem akartam folytatni a bogyók szedését, ha még várni akar, legyen. Így hát, a tervezett időben indultunk el. Ahogy kiértünk a városból, újra indultak a fájásaim- a harmadiktól újra elkezdtem én is a bogyókat szedni. A kórház ajtajáig alig tudtam elmenni, annyiszor kellett megállnunk, de mire felértünk az osztályra, megint semmi. A felvételi irodán a szülésznő tanácstalanul nézett rám- az orvosom még nem ért be-, most hová vegyen fel: a szülőszobára vagy a terhespatológiára? Szerencsére, az adatok kitöltése közben jött egy erős kontrakció: a pocakomra téve a kezét, elégedetten mosolygott: ez szülőszoba lesz.

Telefonáltam a saját szülésznőnknek, hogy bent vagyok, de még csak 7-10 percesek a fájások. Ő épp akkor ért haza az ügyeletéből, úgy beszéltük meg, ha sűrűsödnek, indul rögtön vissza. (Számomra szép momentuma a történetnek, hogy ő is és a Gergőt ellátó gyermekorvos is szintén várandósok voltak. :))
Közben befutott az orvosom is - kötelező körök, előkészítés, vizsgálat (orvosom biztat: a munka fele már megvan, egy-kettőre megszületik a fiunk: mármint déli egy vagy két órára- nem is mertem elhinni.. :D) - utána még néhány adat egyeztetése: de ezt már elég nehezen tűrtem. Közvetlen a vizsgálat után már 2 percenként voltak a fájásaim, gyorsan át is mentünk a frissen kialakított alternatív vajúdó részbe. :) A siófoki kórház asztalosa remek pódiumot készített a szülőszékhez, amit közvetlen a bordásfalhoz tettek. Itt volt még egy sarokkád, fittlabda, de természetesen ágy is, a szükséges berendezésekkel. Ami egyedül furcsa volt számomra, az a tágas tér: nagy belmagasság, tágas szülőszoba, nagy világosság - Fehérváron kicsi, lesötétített, meleg színűre festett szülőszobák vannak, csak a minimális szükséges fénnyel, a baba érkezése után csak egy kevés piros fény dereng. A szülésznőm nagyon aranyos volt: nagy lepedőkkel igyekezett árnyékolni az ablakokat.

Minden terhesség és szülés más, akárcsak a megszületett babák. :) Most hiába hoztam magammal a jógapárnámat, mert a hosszas virrasztás és a fáradtságom ellenére is úgy éreztem, állva a legjobb vajúdnom. Burokrepesztés után a zuhany kellemesen meleg vize is sokat segített, de egy fittlabdára sem bírtam leülni. A fájásoknál a férjem masszírozta a derekam, meggymagpárnával melegítette, így mondhatjuk, ő valóban aktívan részt vett a szülésnél. (De még az orvosom is besegített a hátmasszázsba (ennyire jó fej! ;)) , mikor B. épp a szülésznőnek segített függönyt kreálni az ablakokra :D) A fáradtság ellen és a hangulatot meghittebbé teendő, muskotályzsályát és jázmint tettünk az aromamécsesbe. Ahogy az illat szétáradt, a tér összezárult, már nem volt semmi más csak mi, mintha egy védő burokba léptünk volna. Valahol érzékeltem a jövő-menő embereket is, kommunikáltam velük, mégis magunkban voltunk. :)

Mikor már nagyon elfáradtam, az orvosom javasolta, próbáljak kicsit ledőlni az ágyra, hogy erőt gyűjtsek: a három szülésem alatt ez a kb. 15 perc volt a leghosszabb idő, amit ágyon töltöttem. (De tapasztalatnak jó volt: utólag megkérdezte a szülésznőm, miben volt más az, amikor az
ágyon és a széken jöttek a fájások? Nos, az ágyon oldalra fordulva feküdtem, egy ágyvasat szorítottam (hisz B. a hátam mögött volt, hogy a derekamat tudja masszírozni), s amikor jött egy fájás, minden erőmet a vas szorításába fektettem. A széken ülve B. mögöttem ült, rátámaszkodhattam, miközben tudott masszírozni is. A fájásnál pedig minden figyelmemet és erőmet lefelé tudtam irányítani. És a hangsúly az irányításon és a lefelén van. Úgy éreztem, így sokkal aktívabban lehetek részesen a gyerekem megszületésének.) Közben az orvos megvizsgált és nagy meglepetésemre azt mondta, ha valóban széken szeretnék szülni, akkor ez az a pillanat, amikor át kell ülnöm. És valóban: rögtön a második következő már tolófájás volt. Egy fájás, aztán egyet visszatart- még egy, és a kisfiam már kint is volt. Hihetetlen gyorsan megszületett, és az orvosomnak hála, ezúttal gátvédelemmel! Beburkolták a bordó törölközőbe, s már a karjaimban is tarthattam, végre újra érezve azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amikor a meleg, magzatmázas, régen várt gyermeket először ölelhetem magamhoz. B. is átkarolt minket, s együtt örülhettünk a babánknak. Biztosan nem szégyellené, ha leírom, hogy bizony, potyogtak a könnyei. Miután abbamaradt a pulzálás, természetesen ő vágta el- már rutinosan- a köldökzsinórt is.


Miután mindkettőnket elláttak, ismét visszahozták Gergőt szopizni, s így, összebújva tölthettünk el még hármasban egy órát (ekkor rózsa-és jázminillatban), mielőtt az osztályra vittek volna minket.

Mindegyik szülésem egy kicsit más volt, mégis: szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindegyik jó érzéseket és szép emlékeket hagyott bennem. S hálás lehetek az égnek, hogy egészséges, szép babáim születtek.
És persze, a férjemnek, az orvosomnak és az egész szülészet-teamnek, hogy hozzásegítettek a szép élményhez és a gyermekem épségben, egészségben érkezéséhez. : )

2011. márc. 2.

Ezalatt a nyusziházban, ...


.....

fűszálakból vetett ágyban

három nyuszi aludt szépen,

összebújva békességben…
Related Posts with Thumbnails