2012. dec. 12.

Diótörő

--lázban ég a családunk női szakasza. Az egyik leghangulatosabb (remélhetőleg) adventi programra sikerült ugyanis jegyet szereznünk. Anya-lánya estet tervezünk Sárával:  a Diótörő balettre fogunk elmenni- de nem akármelyikre: erre.


  Persze, a klasszikus balett nem annyira könnyű műfaj, ezért nagyon igyekszünk rákészülni, mesekönyv megrendelve (mikor jön már? Mikulásra szántuk volna.. :S), a balett cselekménye letöltve, kinyomtatva, ismertetve. Így aztán magától értetődően jött, hogy a dekorációnak is része lesz egy diótörő figura. Úgyis évek óta szerettem volna egy ilyet..


A milton kapcsok újra szerephez jutottak.
Inspirációt ebből  a szépséges papírszínházból merítettem, s (stílusosan a balettozó lányaimra várva) gyorsan felskicceltem a figurát egy papírlapra. Pauszra külön-külön  átmásoltam a részeket, ezekből sablont készítettem, majd színes kartonra másoltam a darabokat. Sára vágta, Kata velem ragasztotta, a fűzésnél már elfáradtak, de táncoltatni már lelkesen táncoltatták a figurát- Azóta is, nincs nap, hogy meg ne állnának mindhárman egy picit a Diótörő előtt, s ne játszanának vele.  Nem terveztem több darabot, de most erős csábítást érzek  Marika vagy az Egérkirály elkészítésére is.


A történethez kapcsolódó gyerekszáj:
Mikor hallottuk erről a programlehetőségről, rögtön osztott-szorzott a családi kupaktanács, belefér-e az ünnepi költségvetésbe a színházjegy is, végül a kincstárnoktól engedélyt kaptunk három jegy megvásárlására. A lányok persze lelkesen jelentkeztek, mikor kérdeztem, akarnak-e jönni. Én azonban kicsit elbizonytalanodtam, vajon ki fogják-e bírni a 3 felvonásos darabot, értik-értékelik-e majd.. Tesztnek vetettem alá őket:  felvételről elindítottam a Hattyúk tavát.
Első reakciók: szájtátás, húúúúú..
Második: össznépi tánclejtés, piruettek.
Harmadik: Most micsinál a bácsi? Miért mérges a másik bácsi? Miért mennek el?
Negyedik:  Kata megszólal "- Anya, azt hiszem, ez inkább felnőtt gyerekeknek való, szerintem mégse megyek." :))




Nagyon megdicsértem a belátásáért, azt hiszem, jól látja a helyzetet, bár kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy egy ilyen élményből kihagyom.  A sors azonban szerencsésen megoldotta a dilemmámat: két nappal az előadás előtt az oviban pont a Diótörőt adják elő a babszínházasok, így Kata jól informáltként tud majd minket bevezetni a történet részleteibe. :D

2012. dec. 1.

S.O.S. adventi naptár

Már hetek óta az összes női online magazin, kreablog és gyerekes honlap azzal van tele, miből hogy és hogyan tudunk összeállítani ( vagy épp venni) egy adventi naptárat. A lehetőségek tárháza hihetetlen bőséges. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy akad még olyan, aki ma délután (minden beszerző körről holtfáradtan hazaesve) jutott el addig a felismerésig, hogy "Hűű, ma kellene kezdeni az adventi naptárat!" Mert minden évben megfogadja, hogy majd jövőre, aztán mindig lecsúszik a kezdésről.  :)

Miután én is ilyen, utolsó pillanatig halogatós és könnyen lecsúszós vagyok, évek óta reklámozom hasonszőrű társaimnak a mi adventi naptárunkat, ami Kicsoda ötletéből lett átszerkesztve a mi igényeinkre . Számos előnye van:
-nem kell már novemberben előre gondolkodni, hogy MAJD dec. 23-án mi is legyen a  motyóban
- nem kell megküzdened a gyerekkel, hogy csak az aznapi meglepit bontogassa
- kerülhet a dobozkába romlandó finomság is
- nem kell  3x5 cm-nyi ajándékokra korlátozódni
- minden évben felújítható az alap.
- az ünnep közeledtét nem kiürülő csomagolás (ergo halmozódó szemét), hanem teljesedő dekoráció jelzi.

Szóval, ha valaki úgy érzi, megint lecsúszott, még nincs késő: az esti fürdetés vagy mese alatt még oda lehet lopni egy akármilyen kis dobozkát az ablakba... Az első évünkben nekem csak egy karácsonyi textillel bevont zsebkendős dobozra futott. Az első napi ajándékot is lehet rögtönözni gyorsan:  egy pici cukorka, egy gyorsan kinyomtatott karácsonyi színező és egy aprócska dísz, amit fel lehet akasztani- az ablakba, egy fenyőágra (vagy mondjuk egy hamarjában fa formájúra cikkcakkozott fenyőgirlandra.)... a lényeg, hogy a kis megajándékozott érezze: a VÁRAKOZÁS ÉS A CSODA MEGKEZDŐDÖTT.. :D


U.i.: Aki mindenféle alapanyag híján végképp reménytelennek érzi a helyzetet, annak egy utolsó tipp: a Mikulás is hozhatja az adventi naptárat- a télapó napi kisebb dőzsölésbe belefér az egyszerre 3-4-5 cukorka behabzsolása ill kis ajándék bezsebelése is.

Közös ténykedésünk az első napra:
 Lassan az is hagyománnyá válik, hogy első nap írjuk meg a levelet az angyalnak. Eddig csak sima papírt használtunk, most elhatároztam, hogy ennek is megadjuk a módját. Gyorsan szerkesztettem egy egyszerű és nem túl domináns keretet- nyomtatás után pedig a hópihéket irizáló világoskék glitter glue-val megpettyeztem. Pont annyira lett télies és angyalos, amennyire kell. S ma reggel csodálkozva vettük észre, hogy a (tegnap megmosott és díszített) ablakban három levélpapír került... (hú, hogyan..?  :D )

Idén még sima lap jár, mert a kívánságokat rajzolják még, s én írom a  magyarázó szöveget az angyalnak, de jövőre már Sárának csíkozottat kell nyomtatnom, hisz rohamtempóban tanulják a betűket. :D

Aki hagyományosabb, karácsonyibb levélpapírt keres, ajánlom, hogy nézzen szét itt.

Az első mesénk ez lesz. (A kék kisgyerek levelet ír az angyalnak, s  a levél reggelre eltűnik... valamint felsorolja az adventi készülődés számos mozzanatát.) 
Related Posts with Thumbnails